Egy nyaralással egybekötött túra 2006 júniusában

Indulás: MAGYARORSZÁG - Albertirsa, A menetirány: AUSZTRIA - Hermagor - Grossglokner, OLASZORSZÁG - Cortina D Ampezzo - Ravenna, SZLOVÉNIA - Maribor, MAGYARORSZÁG - Zamárdi - Albertirsa.

Juni 12: Az indulás napja, amit egy nem túl egyszerű készülődés előzött meg. Kb. 8.00 -ra összeállt az öttagú csapatunk három mocival, ami egy KTM LC8 Adventure, KTM 640 Adventure és a (kakukktojás) egy GSX-r 600-asból állt. Első célállomásunk a Törökbálinti KTM service volt, hogy a vasamon elvégezzék az ezres szervizt és utána járatós blokkal, nem kis cuccal fölmálházva folytathassuk várva várt utunkat. Az idő ragyogó volt kívánni sem lehetett volna jobbat, úgyhogy nekivágtunk és a szentgotthárdi határátkelőig jóformán meg sem álltunk. Ezen, a majd 280 km-n egész jól össze is rázódott a társulat, főleg szegény Falat mert neki a 640-es olyan mint egy örökmozgó vibrátor! Ausztriában 30-km re a határtól Rudersdorf nevű falucskában álltunk meg először hamizni és az autópálya matricát megvenni, ami tíz napra 1500 Ft-nyi euróba kerül. Már itt érezhető az osztrák mentalitás, mindenki köszön mindenkinek, a szemetet kukába dobják és szeretik a motorosokat.

Ezután fojtattuk utunkat, itt még a monoton autópályázás is örömet okoz, Graz-tól Villach-ig az A 1-est vettük igénybe. a táj már itt is gyönyörű, ezért meg is álltunk pár fotó erejéig és egy tankolásra az osztrákok egyik legszebb és leghíresebb tavánál a Wörther See-nél ami közvetlenül a pálya mellett húzódik, közel Klagenfurthoz. Itt már sok, nyugati országokból érkező világjáró motorossal találkozik az ember.

Ismételt tankolás után, aznapi utolsó állomásunk felé Hermagor városka irányába haladunk. Itt már érezhető az Alpok feelingje

keskenyebb, kanyargós jó minőségű aszfalt és mesebeli táj fogadott minket. A levegő már picit hűvösebb, ami nem is hátrány hisz, az egész napos kb. 35C fok után nem ártott egy kis felfrissülés.

De a motorozás már csak ilyen, ha hideg van, fázunk, ha pedig túlzottan meleg a ruhánk szinte egybeolvad a bőrünkkel. A hátsónkat már rendesen elülve hamar sikerült találnunk egy három csillagos Campinget, a 111-es út mentén Hermegor-tól nem messze, a minőség tökéletes, panorámája fantasztikus az ár pedig elfogadható. Szerencsénk volt, mert a főszezon itt is csak július elejétől kezdődik, ami nem csak az árakra van hatással, de helyet is csak nehezen találnánk! A sátrak fölállítása után sétáltunk egy kicsit a környéken, a közelben levő tóban terveztünk egy kis úszkálást, de a kristálytiszta vize olyan hideg volt, hogy három benne töltött perc után lábaim tökéletesen üzemképtelenné váltak! Ennek következményeképp kiegyeztünk a közeli étterem, pár specialitásának elfogyasztásával és az elmúlt napunk közös kiértékelésével.

Júni 13: Reggel arra ébredtem, hogy az orrom és a lábam majd lefagy, amit csak egy forró fürdővel lehetett enyhíteni, amire lehetőségünk is volt szinte jó körülmények között! Ezer méteres tengerszint feletti magasságban, a meleg nappalok ellenére az éjszakák, sajnos igen hűvösre és nyirkosra is sikeredhetnek. Szedelőzködés és reggeli után indulhattunk Ausztria legmagasabb Grossglokner nevezetű hegycsúcsa felé, az idő ismét gyönyörű a forgalom silány, az utak minősége tökéletes, szinte szárnyalok! Lehet, hogy aggódnom kellene? Hiszen ezek után már csak rosszabb jöhet! Kanyar kanyart követ, az utazást mindenki élvezi még Fodor barátom és párja is, akik a gixeren nem épp hátradőlős pózban róják a kilométereket. Elérjük Lienz-t , innen Winklern felé kanyarodunk és irány a Hochalpenstrasse ami látványútnak számít, ezért fizetnünk is kell érte 17 eurót motoronként. De megéri, ilyet nem minden nap élhet át az ember! Nyáron, méteres hófalak között motorozni? Igen, szinte szájtátva húzom a gázt a csodálattól, pedig nem először vagyok itt a párommal! Aztán elérjük a csúcsot, ahol egy több százéves gleccser látványa tárul elénk, ami a 3800 méter magas csúcsból kúszik lefelé, és a környék egyik fő ivóvíz ellátója is. Az itt működő gleccservasúttal leereszkedhetünk a több száz méter mély völgybe és az ott elterülő víztározóhoz. 

Innen irány az északabbra ágaskodó Motorpoint nevezetű csúcs, ahol rengeteg motoros, és hajtűkanyarokkal tűzdelt kilátó fogad minket. Itt, egy irányított kilátó szerkezetből csodálhatjuk meg a Glockner csúcsát. Az ide fölvezető út utolsó pár száz métere macskakő, elég csúszós és meredek ahhoz, hogy óvatlanul földre helyezzük gépünket! Itt ebéd és fényképezgetések sokasága után Kaprun, majd a Krimmler vízesés felé folytatjuk. Ez az a környék ahol a Milka bocik is élnek! Rengeteg farm és festői szépségű falucska tűzdeli utunkat a vízesésig, amely Közép-Európa egyik legmagasabbika. 

Aznap még elszerettük volna érni Olaszországot, a Dolomitok talán legszebb és leghíresebb üdülő paradicsomát, úgyhogy kicsit belehúztunk és irány Cortina D Ampezzo és ismét egy frankó Camping, amit már szívesen elfoglaltunk volna a hátunk mögött levő, bő ezer kilométer után. Olyan öt óra körül sikerült is átlépnünk a képzeletbeli országhatárt és este hétkor már ráleltünk egy Camping Rocchetta nevű szálláshelyre Cortinában. Itt egy patak közelében vertünk sátrat, melynek csobogása ringatott el minket az esti zuhany és sörözgetés után. A tisztálkodási helységek természetesen itt is fűtöttek és maximálisan sterilek voltak, ráadásul sikerült kialkudnunk egy 35 euros csoportos jegyet. 

Juni 14: Ismét a szokásos ébredés, párás és hideg sátor, elfeküdt nyak és zsibbadó végtagok, de sebaj ez így tökéletes! Pakolunk, pár percig melegítjük a vasakat, és célba vesszük Velencét. Reggelizni azért megállunk egy kis út menti közértnél, mert itt lehet a világ legfinomabb pék sütijeit kapni. Innen már csak pár tíz kilométer szerpentinezgetés és autópályán faljuk tovább a kilométereket. Belluno után rátérünk az A27-esre és következő állomásunknak, Velencét tűzzük ki. Most kifejezetten értékeljük a pályázós tempót, mert az időjárás már-már kánikulának mondható és nem árt egy kis hűsítő szellő. Velencénél sikerül elcsípnünk a szokásos forgalmi dugót, amit javarészt a turisták generálnak, parkolóhelyről már álmodozni sem merünk ezért majdhogy, szabálytalanul kényszerültünk megállni, egy körforgalom közepén. Kicsit féltettük a csomagjainkat ezért fölváltva indultunk a sikátoros utcák felfedezésére, túl sok időt nem akartunk itt tölteni emiatt pár gondoláról és néhány eredeti dologról (pl: sóhajok hídja) készített fotó után, már nagyon vágyódtunk a tengervíz hűsére és néhány jéghideg sörre, amit az innen 200 km-re lévő a Ravenna melletti Lido di Spana nevű tengerparti üdülőparadicsomban, szándékozunk magunkhoz venni! De ha már itt vagyunk érdemes megemlíteni még az egyetlen városhoz vezető szárazföldi utat, és a kikötőkben várakozó brutális méretű luxus tengerjárók látványát!

Délután 2 óra környékén értünk oda, nem volt konkrét szálláshelyünk ezért ismét valami jó kis camping után kutakodunk, amit nem biztos, hogy jó szemmel néznek mert pont szieszta idő alatt törjük meg a kis utcák csendjét ahogy föl s alá járunk rajtuk információ szerzés céljából. Ilyenkor szinte még tankolni sem lehet Itália földjén! Végül itt is megtaláltuk a tutit a Marina Pineta nevezetű campingben, ahol mindenki leszavazta az ismételt sátorozást és inkább közösen béreltünk egy bungalót, mert hát közel kétezer megtett kilométer után nem hátrány az ágyban alvás! Végre itt vagyunk, kezdődhet a vakáció gondoltam magamban! Kicsit szégyen de örültem, hogy három napig nem kell majd motorra ülnöm csak a tengerpart, forró homok, ragyogó napsütés és az előző napi élmények feldolgozása járt a fejemben a hideg söröcske kortyolgatása közben. A campingben rendelkezésünkre állt egy pizzéria, ami a legolcsóbb és az egyik legszínvonalasabb volt a környéken, egy mini abc, egy söröző, kondi terem, szabadtéri színpad, amin rendszeres műsorok is voltak, úgyhogy megint csak nem panaszkodhattunk bárkinek ajánlom ezt a helyet! A tenger vize itt is csak amolyan olaszos, igen sós és közel sem olyan tiszta, mint a horvátországi Croaciánál és az ár-apály nagymértékben érzékelhető de ezen apróságok fölött könnyedén átsiklottunk, mert hát minden nem lehet tökéletes! Kicsit rövid de szinte felhőtlen nyaralást sikerült itt átélnünk! 

Eredetileg a csizma nyugati partján fekvő Toscana-ig terveztük utunkat, de ezt idő hiányában nem sikerült megvalósítanunk. Pedig azon környék olasz ország egyik legszebbike, többek között Pisa, Livornó és Firenze is a látnivalói közé tartozik. Ezért remélem 2007 évében megvalósul számunkra ezen, természeti remekmű felfedezése is!

Júni 18: Ez a pár nap is szinte fénysebességgel száguldott át felettünk és elérkezett a hazaút ideje, a bő ezer kilométer megtételét egyhuzamban terveztük végrehajtani. Szlovénián keresztül tankolások és kisebb pihenők beiktatásával sikerült is megvalósítanunk. Ez az ország is sokat fejlődött az elmúlt években, természeténél fogva hasonlóképp látványos és útjainak minősége teszi oly élvezetessé a motorozást benne, mint például Ausztriában és a Bajorok földjén. Megérne pár napot és kilométert, hogy alaposabban megismerhessük. Összegezve ezt a kis utazást arra a következtetésre jutok, hogy mindenkinek hasonló jó motoros túrát kívánok!

Feltöltötte: Kerekes Tibor